VIII.

Hosszú heteknek néztünk elébe. Aya lassan lábadozott, de egy próbát sem volt hajlandó kihagyni, még az én kedvemért sem. Aggódtam érte, persze nem alaptalan. Ismertem őt, tudtam mire képes, ha próbáról van szó, mégis féltem, hogy túlhajszolja magát.

- Még egyszer – kiabálta.

- Aya...

- Ez az utolsó mára, ígérem – mosolyogta, majd Keita ismét egy ritmusosabb ütemet kezdett el játszani dobjain. Nehezen tudtam csak koncentrálni. Végig őt figyeltem, a mozdulatait, mindent. Már a második dalunknál jártunk, mikor hirtelen megtántorodott és épphogy megkapaszkodva a mikrofon állványába a földre rogyott. Nem törődve semmivel, gitárom a földre csúsztatva, rohantam hozzá és átkaroltam. Rettenetesen festett. Sápadt volt és éreztem, ahogy minden porcikájában remeg. Lassan felsegítettem őt és az egyik fotelba ültettem. Jobb kezével, azt az oldalát szorongatta, ahol a seb éktelenkedett, s fájdalmas tekintettel pillantott rám. Legszívesebben már rég veszekedtem volna vele, hogy hogy lehet ennyire hülye, de látva arckifejezését minden haragom elszállt. Mellé térdeltem. Eközben Ryu elszaladt egy pohár vízért, Keita pedig a döbbenettől szólni sem tudott, csak aggódva figyelte énekesünket. Homlokára tettem kezem, majd végigsimítottam arcán. Lázas volt, ezt még a hülye is látta rajta. Nem szólt semmit, de tudtam, hogy mennyire szenved. Mire visszaért Ryu a vízzel, Keitával már két oldalról támogattuk Ayat.

- Majd holnap folytatjuk – mosolyogtam rá kedvesen.

- Megyek, kinyitom nektek a kocsi ajtót – súgta halkan Ryu. Bólintottam. Amilyen gyorsan csak lehetett, haza kellett vinnem Ayat. Keitáéknak még könnyű lesz beadni valami sztorit, de másnak most valahogy nincs kedvem magyarázkodni. Főleg nem a főnökünknek. Óvatosan beültettem őt az anyósülésre, majd én is beszálltam.

- Nico – szólt még utánam Ryu.

- Ne aggódj, majd hívlak – mosolyodtam el, majd beindítottam a motort és elhajtottunk. Aya még mindig nem szólt semmit, csak oldalát fogta és próbálta erősnek mutatni magát. Nem tudtam megnyugodni, még nem. Lopva vetettem rá pillantásokat. Az arca még mindig falfehér volt és homlokán verejték csillogott. Combjára csúsztattam kezem és biztatásképp simogatni kezdtem. Alig fél óra múlva végre beléptünk a lakásba. A nappaliba kísértem őt és leültettem a kanapéra, majd kimentem a konyhába egy pohár vízért és lázcsillapítóért.

- Hogy érzed magad? - suttogtam halkan, de ő nem felelt, csak megrázta fejét. - Ezt vedd be – nyújtottam oda neki a gyógyszert és a pohár vizet. Nem ellenkezett. Bevette a lázcsillapítót, majd poharát az asztalra csúsztatva végignyújtózott a kanapén, én pedig kibattyogtam a fürdőbe egy vizes törülközőért. Melléültem, s óvatosan letörölgettem homlokát a nedves ruhadarabbal. Meg kellett néznem a sebet, ha véletlen felszakadt, azonnal a kórházba kell vinnem őt. Félénken csúsztattam kezemet kezére, mellyel még mindig oldalát szorongatta. - Megnézhetem? - kérdeztem bátortalanul, mire ő ismét csak bólintott, majd lassan feltűrtem pólóját és megkönnyebbülten felsóhajtottam. Szerencsére a kötésen nyoma sem látszódott semminek, így óvatosan testéhez érintettem a törülközőt. A hideg futott végig rajta, ahogy a nedves ruha végigsimította hasfalát, majd megszorította csuklómat. Rá emeltem tekintetem, szemeit könny áztatta, de arca már kevésbé tűnt sápadtnak, mint eddig. - Mi a baj kicsim? Fájdalmat okoztam?

- Nem – lehelte és megrázta fejét.

- Bekísérlek a szobába – mosolyodtam el és egy csókot leheltem hasára, majd átkarolva őt lassan átsétáltunk a másik helységbe. Korán volt még, nem igazán volt kedvem aludni, de őt sem akartam magára hagyni, így miután levetkőztettem és betakartam, én is bebújtam mellé az ágyba. Még mindig meleg volt a teste, de már nem reszketett. Átkaroltam őt és egy csókot leheltem homlokára. Hamar elnyomta az álom, valószínű a gyógyszernek és a kimerültségnek köszönhetően. Még félresöpörtem egy tincset arcából, s lassan engem is elnyomott az álom.

Hatalmasat nyújtózkodva ébredtem fel reggel és Aya fürkésző pillantásaival találtam szembe magam, melyek akarva akaratlanul is mosolyra késztettek és egy csókot leheltem homlokára.

- Hogy vagy?

- Sokkal jobban – bújt hozzám még közelebb s ujjai megcirógatták mellkasomat.

- Ennek örülök – mosolyogtam, majd kicsit megemelve állát csókolni kezdtem. - Fel kell hívnom Ryut – motyogtam, mikor ajkaink szétváltak.

- Jó, de siess vissza – kacsintott rám kaján mosollyal.

- Inkább pihenned kéne – nyújtottam ki rá nyelvem, majd elindultam telefonomért a nappaliba. Alighogy kézbe vettem a készüléket, az egyből megszólalt. Ryu keresett.

- Szia – szóltam bele vidáman.

- Szia Nico, hogy van Aya?

- Már jobban, de szerintem jót tenne neki, ha ma még ágyban maradna.

- Majd beszélek a főnökkel.

- Köszönöm.

- Holnap viszont be kell jönnötök a megbeszélés miatt.

- Tudom – sóhajtottam.

- Ja ne!

- Ja ne – köszöntem el tőle és visszaraktam az asztalra mobilomat, majd bementem a konyhába, hogy egy kávét csináljak magamnak. Vágytam Aya érintésére és csókjaira, de nem akartam, hogy megint megerőltesse magát. Rossz volt nézni, ahogy szenvedett és hogy mekkora fájdalmai voltak. Ugyanakkor az a kaján mosoly és az az ártatlan tekintet. Nagyot kortyoltam a keserű nedűből, majd visszamásztam a szobába.

- Hogy vannak a srácok? - ült fel Aya az ágyban.

- Megnyugodtak, de holnap be kell mennünk a megbeszélésre, úgyhogy ma az egyetlen hely ahova mehetsz az a nappali és a fürdőszoba.

- Értettem főnök – vigyorogta.

- Nem vicceltem – vetettem rá egy szigorú pillantást, de mikor megszeppenten meredt rám, elnevettem magam.

- Elmegyek fürdeni – vett elő egy törülközőt a szekrényből, s kifele menet megcsókolt. - Ha akarsz segíthetsz – kacsintott rám ismét ugyanolyan játékosan, mint percekkel ezelőtt. Nem tudtam mire véljem ezt az egészet. Ennyire nem lehet kiéhezve rám, vagy mégis? Végül is lényegtelen. De legalább én fogjam vissza magam, ha már ő nem, így jobb híján visszafeküdtem az ágyba. Nem voltam álmos már, de jól esett lehunyni a szemem és egy kicsit kikapcsolni az agyam. Hallottam, ahogy Aya visszajött a szobába, de nem volt kedvem kinyitni a szemem, tudtam, hogy ha meglátom, nem tudok ellenállni neki és kapásból leteperem, ám arra nem számítottam, hogy ő kezdeményez majd. Éreztem, ahogy fölém hajolt, s hideg vízcseppek hullottak mellkasomra. Libabőrös lettem, s melegség járta át testem, amint megéreztem Aya forró ajkának érintését testemen. Jól tudta, mivel tud az őrületbe kergetni. Csigalassúsággal érintette meg ujjaival mellkasom, s elindult lefele. Forró lehelete megcirógatta hasfalam és én éreztem, hogy már nem tudom titkolni tovább, mekkora lavinát indított el bennem. Ám mikor keze ágyékomra vándorolt, miközben ajka még mindig hasam kényeztette halkan felnyögtem. Nem kapkodta el a dolgokat. Óvatosan fejtette le derekamról bokszerom és nyert utat magának, már merev férfiasságomhoz. Megmarkoltam a mellettem lévő takarót és próbáltam nem hangosan felnyögni, mikor megéreztem forró leheletét ágyékomon. Értett a kínzáshoz. Nyelve játékosan siklott végig legérzékenyebb testrészemen, elérve ezzel, azt, hogy még hangosabb nyögdécselésbe kezdjek, majd éreztem amint ajkai gyűrűként zárnak körbe, s ő hol gyengédebben, hol erősebben kényeztetni kezdett. Egyre szaporábban vettem a levegőt és éreztem, hogy ha ez így folytatódik, már nem bírom sokáig, de kedvesem nem hagyta abba, egészen addig míg testem meg nem feszült, én pedig hangosan zihálva adtam át magam a beteljesülésnek. Az ágyékom csak úgy lüktetett és mindenem remegett a jóleső vágytól, mégis összerezzentem, mikor megéreztem egyik ujját magamban, amit nem sokkal később egy másik is követett. Nem tudtam tiltakozni, még teljesen hatása alatt voltam előbbi akciójának, így térdeim engedelmesen felhúzva hagytam, hogy lassan belém hatoljon. Most nem finomkodott, nem várta meg, hogy megszokjam őt magamban, hanem azonnal mozgatni kezdte csípőjét, én pedig ismét szuszogni kezdtem alatta az újonnan rám törő vágy hatására. Meglepődtem, még sohasem volt ennyire vad és zabolátlan, mint most. Olyan iramot diktált, amit eddig még soha, majd nem sokkal később teste enyémnek feszült és egy halk nyögés kíséretében ő is átadta magát a végső beteljesülésnek.

- Szeretlek – lihegte, bár ez ebben a formában kicsit közhelyesnek hatott és újra mosolygásra késztetett. Kimerülten feküdt le mellém és egy csókot lehelt mellkasomra. Kimásztam mellőle az ágyból és megindultam a fürdőbe, hogy rendbe tegyem magam. Nem tartott sokáig a művelet, mégis jól esett az a pár perc béke, amit a zuhany alatt tölthettem el. Derekamra csavartam egy törülközőt, majd megindultam a konyha fele. - Nico – hallottam meg Aya hangját a szobából és amilyen gyorsan csak tudtam berohantam hozzá, mire ő értetlenül nézett rám.

- Mi a baj? - vettem szaporán a levegőt és aggódva pillantottam végig rajta.

- Csak, éhes vagyok – suttogta zavartan és elpirult. Megkönnyebbültem.

- Mit szeretnél enni? - mosolyogtam.

- Pizzát – felelte lelkesen.

- Megyek és rendelek egyet, addig jössz tévézni? - Nem válaszolt, csak bólintott egyet, majd kimászva az ágyból felkapta takaróját és kisétált a nappaliba. Megint olyan érzésem támadt, mintha egy ártatlan kisgyereket néznék. Telefonomért mentem és megrendeltem a vacsoránkat, majd leültem az egyik fotelba és rágyújtottam. Közel fél óra elteltével meghozták a pizzánkat, s miután elfogyasztottuk azt, kényelmesen befészkeltük magunkat a kanapéra, majd nézni kezdtük az esti filmeket.

Másnap reggel már korán bent voltunk a PS Company épületében és míg a főnököt vártuk nekiláttunk próbálni. Most Aya sem akarta megerőltetni magát, így a vidám és pörgősebb dalaink helyett inkább a lassabb melankolikusabb számainkat kezdte énekelni, míg én gitáron kísértem őt. Tíz előtt pár perccel Ryu és Keita is megérkezett és szinte körbeugrálták Ayat, aki hirtelen jött zavarában csak vigyorogni tudott, majd pontban tízkor megjelent a főnök, s a konferencia terembe irányított minket. Bent már hatalmas nyüzsgés fogadott minket, s látszott a termen, hogy már csak ránk vártak. Körbepillantottam. A terem egyik felében a GazettE foglalt helyet, míg nem messze tőlük az Alice Nine és a Dir en Grey ücsörgött, de persze ott volt Miyavi is és még sokan mások. Furcsa volt azok társaságában ülni, akikre mindig is felnéztem. Számomra ők jelentették a hazai zeneipar legnagyobb alakjait és most én is itt ülök köztük, s talán végre egy lehetek közülük. Mosolyogva forgattam a fejem jobbra balra, miközben a főnök megnyitotta az értekezletet.

- Nos, mint azt mindenki nagyon jól tudja, már csak egy hetünk van a turné sorozatig, ezért arra kérlek titeket srácok, hogy a hátra lévő időben tegyetek meg mindent azért, hogy jó formában legyetek. Az idén egy új csapattal is bővültünk, ezért arra kérném a tapasztaltabb együtteseket, hogy amennyire csak tudják segítsék az ő munkájukat is. Most nem ellenfelek vagytok, ezt ne felejtsétek. Egy csapatként álltok, majd a színpadra, ezért elvárom, hogy egy csapatként is dolgozzatok. Az első állomásunk rendhagyóan a tokiói nagy stadion lesz, majd ezt követi Genf, Milánó, Párizs, London, Helsinki és végül München. Minden helyszínen közel egy hetet töltünk majd, s ez alatt az egy hét alatt legalább két fellépése biztosan lesz mindenkinek. Ezért, arra kérlek titeket, hogy vegyétek komolyan ezeket a koncerteket, nem csak a cég, de a saját magatok érdekében is. A továbbiakról pedig egy későbbi megbeszélésen tájékoztatlak titeket. Köszönöm mindenkinek, hogy megjelent. Jó munkát nektek! - fejezte be monológját, majd kisétált a konferencia teremből. Ismét hangzavar támadt, s mindenki nekilátott összeszedni a cuccát.

- Megyünk próbálni? - lökte meg könyököm Ryu.

- Aya még nem épült fel teljesen – súgtam neki oda, persze úgy, hogy azt énekesünk is meghallja.

- Teljesen jól vagyok Nico, ne rám fogd, ha lusta vagy – lökött oldalba, mire mind a négyen felnevettünk.

- Akkor? - kérdezte türelmetlenül Keita.

- Menjünk – sóhajtottam színpadiasan. - De csak pár könnyed számot...

- Na gyere te lógós – karolta át nyakam Aya és nyomott egy barackot fejemre, mire mind a négyen hangosan felnevettünk.

- Sziasztok – lépett oda hozzánk hirtelen a GazettE.

- Sziasztok – köszöntöttük őket mind a négyen szinte egyszerre és lerítt rólunk, hogy zavarban vagyunk, hiszen nem mindennap jön csak úgy oda hozzánk egy ilyen méltán híres együttes, mint ők.

- Örülünk, hogy ti is részt vesztek a turnén és persze minden jót nektek srácok, ha bármi gondotok lenne, szóljatok nyugodtan – nyújtotta felém kezét Aoi.

- Úgy lesz – jattoltam le vele mosolyogva. - Sok sikert nektek is.

- Ja ne – intette Ruki, majd kisétáltak a teremből. Nekünk is ideje volt már menni, főleg, hogy ezek a mazochisták még próbálni is akartak, amit én már csak Aya állapota miatt sem néztem jó szemmel. Persze megígérte nekem, hogy tanult a múltkoriból és most nem viszi túlzásba a dolgokat. Hittem neki, de szerencséjére, most úgy is tett, ahogy azt megígérte, így este hétkor kissé fáradtan ugyan, de vidáman léptünk be lakásunk ajtaján.

Az ezt követő napok szinte folyamatos próbákkal teltek, ám nem volt olyan nap, hogy ne aggódtam volna Ayaért. Még nem épült fel teljesen, de mindent megtett azért, hogy ez ne akadályozza sem őt, sem minket a munkában. Ám hiába próbálta leplezni fáradtságát, engem nem tudott átverni, főleg nem otthon, mikor már kettesben voltunk.

- Hogy érzed magad? - csókoltam meg gyengéden és bebújtam az ágyba.

- Fáradtan – mosolyogta.

- Kérlek, ha bármikor úgy érzed, hogy elfáradsz, inkább tartsunk szünetet. Nem akarom, hogy megint rosszul légy.

- Úgy lesz.

- Mikor kell visszamenned az orvoshoz?

- Még másfél hét – lehelte, s szemét behunyva szorosan hozzám bújt. Nem faggattam tovább. Pihennie kellett. Magunkra húztam a takarót és óvatosan átkarolva őt egy csókot leheltem homlokára. Behunytam szemem, s még egy jó darabig hallgattam, ahogy kedvesem békésen szuszog karjaimban, majd lassan engem is elnyomott az álom.