6.

Egy órája voltunk már úton és az az érzésem támadt, hogy Keita szándékosan a hosszabb utat választotta a bárhoz. Nem sokkal később azonban leparkolt a már ismerős épület előtt. Lassan szálltam ki az autóból és egy nagyot nyújtóztam. A friss szellő megcirógatott, s én mohón szippantottam magamba a hideg levegőt. Társamra néztem, de ő nem szólt semmit, csak biccentett egyet, majd mindketten elindultunk befelé az épületbe.

-Jó estét Ryuchi-san! - köszöntötte Keitát a pultos mosolyogva.

-Fei itt van már? - kérdezte hűvösen.

-Még nem érkezett meg. Parancsolnak valamit?

-Két whiskyt – mondta kimérten. - Ha megjön Fei, mond meg neki, hogy az irodámba vagyok a vendégével együtt.

-Úgy lesz uram.

Nem szóltam. Csendben követtem Keitát, s ahogy elhaladtunk a bőr ajtó mellett engem akarva akaratlanul is kirázott a hideg. Lehet mégis hülyeség volt idejönni, de nem tehettem mást. Ha nem teszem meg ki tudja mit művel az az alak vele. Csak most tűnt fel, hogy hol is vagyunk. Lassan haladtunk el a mosdók mellett, s a folyosó végében már láttam is a fekete ajtót. Keita lépett be elsőnek az irodába. Nem volt valami hatalmas helység, de egy embernek bőven megfelelt. Körbepillantottam. Az egyik sarokban egy takaros kis íróasztal állt rajta egy lámpával és egy számítógéppel. Az íróasztal mögött pedig egy kényelmes bőrborítású irodai szék díszelgett.. Nem messze az egésztől alig fél méterrel egy öreg ágy pihent, s nekem eszembe jutott hirtelen minden, amit Keita mesélt. A mennyezetre pillantottam, a kopott csövekre és megborzongtam.

-Ülj csak le – mutatott az ágyra, én pedig engedelmesen követtem utasításait.

-Mi fog történni? - kérdeztem halkan.

-Még magam sem tudom, nem avatott be a tervébe.

-Félek...

Nem szóltunk egymáshoz többet. Keita idegesen járkált fel s alá a szobában, s öt percenként az óráját figyelte. Ideges volt, rettentő ideges. Kezei remegtek, így a poharát is kénytelen volt letenni az asztalra. Meg akartam őt nyugtatni, de nem tudtam mit mondhatnék neki. Felálltam, ő pedig megtorpant és csak engem nézett. Közelebb léptem hozzá és átöleltem.

-Nyugodj meg, nem történhet semmi, amíg itt vagy velem – súgtam bele fülébe.

-A társamat se tudtam megvédeni, nem biztos, hogy téged sikerülne – ölelt át ő is és hangja remegni kezdett. Furcsa érzések kavarogtak benne, mikor rádöbbentem, hogy Keita vállamra borulva sír, s én nem tudom őt megnyugtatni.

-Csss – fogtam meg állát és felemeltem fejét. - Én bízom benned – leheltem ajkaira a szavakat, majd megcsókoltam. Teljesen megfeledkeztünk magunkról és minden másról, s csak egy hangos kopogás és izgatott hang rángatott minket vissza a valóságba. Úgy röppentünk szét hirtelen, mint azok a galambok az utcán, melyek közé a kisgyerekek a vicc kedvéért követ hajítanak.

-Igen? - váltott ismét hűvösen csengőre Keita hangja.

-Ryuchi-san, Fei-san várja Önt a tárgyalóba.

-Máris megyek – mondta tárgyilagosan, majd megvárta, míg a szőke srác becsukja maga mögött az ajtót és távozik. - Nem soká jövök - mosolygott rám, majd hosszú, fekete bőrkabátját magára kapva kisétált az irodából és becsukta maga mögött az ajtót. Idegesen ültem vissza az ágyra és gondolataim csak azon jártak, vajon mi fog történni. Órámra pillantottam. Az idő csigalassúsággal vánszorgott. Óráknak tűntek a percek, ahogy vártam, hogy Keita újra belépjen a szobába. Nem sokkal később a zár kattanására lettem figyelmes, s reménykedve bámultam a fekete ajtóra. A rideg fém kilincs kegyetlen lassúsággal mozdult meg, majd Keita belépett, s szemeimben újra felcsillant a remény egy halvány sugara.

-Ezt vedd fel – dobott mellém az ágyra egy fekete zacskót, s hangja valamiért ismét hűvösen csengett.

-Mi ez?

-Fei ajándéka – mondta és undorodva nézte a nejlonszatyrot. Kibontottam a csomagot és érdekes pillantást vetettem a benne lapuló ruhadarabra, majd Keitára. - Meg se kérdezd... - ült le a székbe és megdörzsölte homlokát. Felálltam és nekiláttam kigombolni ingemet. Éreztem, hogy Keita figyel, s ettől teljesen zavarba jöttem és elfordultam. Az ágyra vetettem ingemet, majd elkezdtem megszabadulni a nadrágomtól. Igyekeztem minél gyorsabb lenni, de idegességemben csak még jobban elbénáztam minden egyes mozdulatot. Közel tíz percnyi szenvedés után bátortalanul fordultam vissza Keita felé immáron Feitől kapott szűk, rövid kis fekete nadrágomban.

-Meg se szólalj – morogtam zavartan. Hallottam, ahogy a szék arrébb gurul és ő nem sokkal később már ott állt előttem, s bőszen méregetett.

-Gyönyörű vagy – lépett mögém és megcsókolta nyakam. Keze pedig játékosan végigsiklott karomon.

-Csak nehogy azt hidd, hogy otthon is ilyen göncökbe fogok neked flangálni – morogtam.

-Pedig – mosolyogta, majd a nyakamba kötött valamit.

-Mi a franc ez? - fogtam meg a bőr nyakörvet.

-Sajnálom – lépett ismét elém, s kezeimet is összebilincselte.

-Már csak a rabvezető póráz hiányzik... - sóhajtottam. Nem szólt semmit, csak elmosolyodott én pedig egyből tudtam, hogy az is akad nála. Igazam lett. Még ha nem is rabvezető, de póráz is akadt nála. Rácsatolta a bilincs egyik láncszemére, majd idegesen megvakarta a fejét.

-Ideje mennünk...

-Hát akkor, vezess... gazdám -vigyorogtam.

-Cseppet sem vagy vicces – sóhajtotta, majd elindultunk kifele a szobából.

***

Kába voltam. Nem tudtam felfogni mi folyik körülöttem. A fények teljesen elvakítottak, s csak érthetetlen hangokat hallottam mindenfele. Valaki vagy valakik erősen tartottak, de nem tudtam megállapítani kik. Lehunytam szemem és vártam, hogy megszűnjön minden zaj körülöttem.

-Nico... - hallottam messziről Keita hangját. Még mindig sötétség vett körül és nem tudtam hol vagyok, majd halvány fény kezdett el derengeni, s lassan kirajzolódott előttem Keita arca.

-Mi történt?

-Bedrogoztak azok a szemetek. Miután bevittelek a tárgyalóba Fei közölte veled mi a szándéka ma éjszakára. Pánikba estél és menekülni akartál. Nem tudtalak megvédeni a gorilláitól, akik szép mennyiségű nyugtatót nyomtak beléd...

-Már emlékszem. Fei el akart árverezni este a többi gengszternek...

-Meg is tette...

-Kivel kell együtt lennem Keita?

-Fei-jel.

-De...

-Ő kínálta érted a legtöbbet. Ezek az árverések sosem a pénzről szólnak, hisz az van nekik bőven. Csak a saját maguk szórakoztatásáért csinálják, így általában, minden ilyen licitet ő nyer meg.

-És mi történik utána az emberekkel?

-Miután kiszórakozta magát, elengedi őket...

-Nos? Felébredt?

-Igen uram – ugrott fel hirtelen mellőlem Keita.

-Remek... Kötözzétek ki – intett a gorilláinak.

-Én akkor távoznék...

-Maradj, megérdemelsz egy kis kikapcsolódást – mosolygott rá Keitára. A testőrök eközben talpra állítottak és a plafonon húzódó csövekhez bilincseltek. Most már tudtam mit érzett akkor Keita. Még mindig kába voltam kicsit, de már tudtam hol vagyunk. Ugyanabba az irodába vitetett be engem is, ahol Keitát először magáévá tette. Kezdtem undorodni ettől az egész helyzettől, s csak társamat figyeltem. A gorillák elhagyták a szobát, Fei pedig elégedetten ült le az ágy szélére.

-Mire vársz még? - nézett Fei kérdően rá. Ő nem válaszolt, közelebb lépett hozzám, s csókolni kezdett. Keze lágyan végig siklott vállaimon és mellkasomnál állapodott meg.

-Sajnálom - súgta olyan halkan, ahogy csak tudta én pedig megborzongtam leheletétől. Ismét meg akartam csókolni, de nem engedte, finoman ajkamba harapott, majd apró csókokkal elindult testemen lefelé, miközben megszabadult fekete ingétől. Még mindig gyönyörű volt a teste, ám a sebei nem múltak még el teljesen. Nyelve mellkasom pásztázta, s keze lassan lesiklott szűk nadrágomhoz. Rettentően zavart, hogy Fei is a szobában van, de nem bírtam megálljt parancsolni az ösztöneimnek. S Keita érintése teljesen elfeledtette velem, milyen megalázó helyzetben történik mindez. Megremegtem, ahogy ujjai lassan végigsimították ágyékom, s elpirultam. Meg akartam őt érinteni, de nem tudtam. Őrjítő lassúsággal gombolta ki nadrágomat, s én csak egy elégedett nyögéssel adtam tudatára, hogy mennyire jól esik minden apró érintése. Finoman harapott bele hasfalamba, miközben keze érzékien kényeztetett. Kellemes bizsergés járta át testem és halkan szuszogni kezdtem. Pár perccel később ellépett előlem, engem pedig arcon vágott a hideg levegő mely a helyébe lépett. Cseppet sem finomkodva tépte le rólam a nadrágot, majd laza mozdulattal kikapcsolta derekán az övet. Fekete szövet nadrágja könnyedén csúszott le róla, s ismét hozzám lépett, ölébe vett, s gyengéden belém hatolt. Úgy éreztem menten szétszakadok, de nem volt időm kiabálni. Két forró ajak tapadt ajkaimhoz, s gyengéden csókolni kezdett. Arca fehér volt és éreztem, hogy reszket, majd szeme sarkában egy könnycsepp jelent meg. Végre enyhülni kezdett a feszítő érzés, Keita harapdálni kezdte vállaimat és éreztem, ahogy egy forró könnycsepp hullik vállamra.

-Semmi baj – lihegtem halkan fülébe. Értette mit szeretnék, s lassan mozgatni kezdte csípőjét. Minden egyes lökésénél felnyögtem, s szívem vadul vert.

-Elég! - lépett hozzá Fei és vállára tette kezét. Keita nem mozdult, Fei megragadta állát, majd csókolni kezdte. Éreztem, ahogy lábam lassan lecsúszik derekáról, majd újra földet ér. Egyikük sem foglalkozott velem tovább. Fei az ágyra lökte Keitát és minden finomkodás és érzelem nélkül tette magáévá. Szenvedtem. Fájt az, hogy végig kellett néznem min megy keresztül, s kezdtem megérteni, miért volt olyan hűvös mindenkivel. Nem bírtam tovább, lehajtottam fejem és próbáltam elfelejteni mindent, de a hangok nem hagytak megnyugvást.

Csend lett. Hűvös csend. Felnéztem. Fei épp nadrágját igazgatta, majd kegyetlen hűvösséggel sétált el mellettem. Kinyitotta az ajtót.

-Fizesd ki őt Keita és tüntesd el innen – parancsolta hidegen. - Ti pedig szedjétek le onnan – fordult testőrei felé, majd eltűnt a folyosón.

Nem szóltunk egymáshoz egész úton. Nem tudtam, mit mondhatnék neki és bántott az a tudat, hogy miattam kerültünk ebbe a helyzetbe. Nem bírtam kiverni a fejemből, azt a tekintetet, mikor Fei, minden érzelem és gyengédség nélkül tette magáévá. Utoljára léptem be a lakásba és becsuktam magam mögött az ajtót. Fáradtan vetettem magam bele a kanapéba, majd rágyújtottam. Keita még mindig nem szólt hozzám, egyenesen a fürdőszoba felé vette az irányt és hallottam, ahogy megereszti a zuhanyt. Nem gondolkodtam tovább, elnyomtam cigarettámat és utánamentem.

-Nico... - fordult felém meglepetten.

-Csss – mosolyogtam rá és ajkára tapasztottam ujjamat. - Engedd, hogy segítsek... - léptem be mögé a kabinba és magamhoz öleltem, majd kivettem kezéből a szivacsot.

-Csurom víz leszel – kezdett el játszadozni ingem ujjával.

-Nem érdekel – suttogtam, s állát finoman megemelve gyengéden csókolni kezdtem...