1.


-A kávéja uram – tette le orrom elé a még gőzölgő fekete nedűt. - Egészségére!
-Köszönöm – bólintottam, majd miután távozott elővettem cigarettám és rágyújtottam. Gyönyörű napsütéses délutánnak néztünk elébe. A szellő lágyan lengedezett, engem pedig elkapott valami furcsa megmagyarázhatatlan érzés. Órámra pillantottam és egy halk sóhajjal nyugtáztam, hogy partnerem ismét késni fog. Nem is értettem mért reménykedem még mindig abban, hogy egyszer megjavul. Bármennyire is kedveltem őt, néha nem tudtam elviselni. Persze neki ez nem számított és már csak azért is rátett mindenre egy lapáttal. Nehogy már nekem jó legyen.
-Elkéstem? - húzta ki a szemközti széket és vigyorogva belehuppant.
-Mint mindig – sóhajtottam.
-Dolgom volt.
-Ja, persze. Megint Erikával enyelegtél... - jegyeztem meg gúnyosan.
-Féltékeny vagy?
-Rád? Előbb ölöm meg magam...
-Hogyne...
-Elhoztad?
-El – tolta felém a lezárt borítékot. - Ugye tudod, hogy sokba fog ez neked kerülni – vigyorogta.
-Nem többe, mint neked ha eljár a szád – húztam kicsit lejjebb napszemüvegem, s szúrós pillantást vetettem rá.
-Túlságosan is merev vagy – dőlt hátra miközben rágyújtott.
-Ez tart még életben – mondtam kedvtelenül és levettem napszemüvegem.
-Kéne neked valaki, aki helyre teszi kicsit az életed...
-Ha magadra gondoltál, kösz, de inkább nem.
-Nem rólam van szó Nico, de nézd meg magad. Itt vagy 27 évesen, egy piacvezető újság sztár riportereként, mégis egy életunt balfasz vagy...
-Na, mintha a te életed jobb lenne...
-Sokkal.
-Persze, minden héten másik csajt dugsz meg hátul a raktárban...
-És?
-Hagyjuk. Mennem kell – álltam fel az asztaltól.
-Hé! - kiabált utánam. - Fizetni én fogok?
-Egyszer kibírod – vettem fel ismét napszemüvegem, s a borítékot hónom alá csapva indultam meg kocsim fele.
Igazából nem volt semmi dolgom, de nem volt kedvem végighallgatni már sokadjára a szokásos nótát. Ha egyszer belekezd órákig tudja ecsetelni, hogy szerinte mekkora egy marha vagyok és hogy mennyivel jobb lenne nekem, meg a világnak, ha végre találnék magamnak egy rendes csajt. Persze tudom, hogy valahol igaza van. Az utóbbi pár évben nem igazán foglalkoztam olyan dolgokkal, mint a nők, vagy egy kiadós szex. Csak a munkámnak éltem és ha azt nézem jobban jártam. Rengeteg lehetőségem lett volna nőt szerezni, de nem érdekeltek, az összes csaj, aki az utamba került, mind unalmas, dúsgazdag liba volt. Amolyan egyszer megfekteted és mehet amerre lát. Kinőttem én már ebből a világból.
-A franc vinné el – csaptam mérgesen a kormányra, mert már közel negyed órája egy lépést sem haladtam előre. Gyűlöltem a pénteki csúcsforgalmat, de muszáj volt még visszamennem irodámba néhány fontos papírért.
-Morisen Szerkesztőség, miben segíthetek?
-Lyn, húsz perc és ott vagyok, keresse elő nekem a tegnapi dokumentációkat.
-Már éppen menni készültem...
-Nem érdekel, emelje fel azt a formás kis hátsóját, libegjen oda a szekrényhez és halássza nekem elő azokat a papírokat mire odaérek, vagy holnap már jönnie sem kell... - mondtam ingerülten, majd kinyomtam a telefont.
Fél órámba telt míg átvergődtem a városi dugón. Lassan begurultam az épület elé, majd lezárva autóm, elindultam, hogy összeszedjem a szükséges papírokat. Nem sok ember volt már az épületben. Többnyire csak a nyomdai dolgozók tevékenykedtek, hogy a holnapi megjelenéshez mindent előkészítsenek. Beléptem irodámba, s az asztalra dobva kulcsaim nekiláttam a munkának.
Elégedett mosollyal húztam ki a borítékban lapuló iratokat és képeket.
-Most elkaptalak... - vigyorogtam az egyik fotót bámulva. A képen két alak díszelgett, az egyikük épp egy pénzzel teli bőröndöt adott át a másiknak. Már csak pár dolog hiányzott, hogy az összegyűjtött információ mennyiségből végre sajtóbotrány legyen. Én pedig türelmetlenül vártam már azt a pillanatot mikor leleplezhetem a polgármestert. Ismét azt a képet bámultam.
-Ki lehet ez a másik fickó? - akadt meg tekintetem a polgármester mellett díszelgő férfin, s valami azt súgta láttam őt már valahol ezelőtt. Gondterhelten vakartam meg fejem, majd rágyújtottam. Összegyűjtöttem a fontosabb információkat tartalmazó papírokat, majd a képekkel együtt becsúsztattam őket a borítékba. Most már veszélyes lett volna az irodában tartani őket. Bezártam magam mögött az ajtót és elindultam haza.


***

A telefon hangos csörömpölése ébresztett álmomból. A kijelzőre pillantottam, majd kedvtelenül vettem fel mobilom.
-Remélem tudod hány óra van – morogtam álmosan.
-Sajnálom... - hallottam az elgyötört hangot a vonal másik végén.
-Mi történt?
-Kanou...
-Mi van Kanouval?
-Meghalt... - zokogta el magát a telefonba Erika, én pedig nem akartam hinni a fülemnek.
-Azonnal ott vagyok – mondtam, majd kinyomtam a telefont és amilyen gyorsan csak lehetett magamra kaptam ruháimat és elindultam a Morisen Szerkesztőségbe.
Bent már mindenki hallotta a hírt, a főnökség pedig rendkívüli értekezletet rendelt el. Ilyenkor utáltam a munkám. Néha úgy tűnt, ezekben az emberekben egy cseppnyi együtt érzés sem lakozik, hisz alig pár órája tudtuk meg, hogy Kanou életét vesztette ők már azon gondolkodtak ki vegye át a helyét a szerkesztőségben. Undorodva hallgattam végig főnökeim vitázását arról, ki a legmegfelelőbb személy, aki pár óra múlva megkaphatja kinevezését, mint részleg vezető. Cseppet sem érdekelt a marakodásuk.
-Aizawa-san, Ön mit gondol erről?
-Önökre bízom – álltam fel az asztaltól. - Engedelmükkel... - morogtam, majd kisétáltam a konferencia teremből és egyenesen irodám felé vettem az irányt. Titkárnőm Lyn persze azonnal utamat állta.
-Hozhatok valamit?
-Nem kérek semmit, és ha lehet senki se zavarjon – mondtam egyhangúan, majd bezártam magam mögött irodám ajtaját, leültem székembe és rágyújtottam. Valami azt súgta Kanou balesete nem volt véletlen.
-Aizawa-san telefonon keresik – hallottam meg titkárnőm hangját az irodai telefonban.
-Megkértem, hogy ne zavarjon senki...
-Azt mondta fontos. Kanou-sannal kapcsolatos...
-Kapcsolja be...
-Nico Aizawa?
-Én vagyok.
-A barátja halála nem volt véletlen...
-Ki maga és mit tud Kanou haláláról?
-Fél négykor legyen a dokkoknál. Ott elmondok mindent – szakadt meg hirtelen a vonal én pedig lassan visszatettem a kagylót a helyére. Nem tudtam mit tegyek. Ha tényleg igaz, amit ez az alak a telefonba mondott, lehet én is bajban vagyok. Nem érdekel, meg kell tudnom mi történt Kanouval. És ha ez egy csapda? Villant át agyamon a gondolat, de már az sem számított. Muszáj volt kiderítenem az igazságot, még ha ez az életembe is fog kerülni.
-Aizawa-san – lépett be irodámba Lyn.
-Igen?
-Részvétem – mondta lehorgasztott fejjel. Közelebb léptem hozzá és vállára tettem kezem, majd elindultam a megbeszélt helyre...