1991. április 24. San Francisco este 22:45

„Igen, igen, jól látod. Ezért is volt, hogy régen írtam, de akkor majd most jöhet a mesedélután. Azon az estén elég sokat beszélgettünk. Én mondom neked, kedves fickó ez a Syon. Egész jó társaságnak bizonyult, és elég sokat mesélt magáról. Hogy őszinte legyek, sokkal sármosabb nálam, pedig vagy száz évvel idősebb. Csak nem kíváncsi lettél rá? Hát jó, nos, olyan 190 centi magas lehet, amihez 80 kiló színtiszta, szépen kidolgozott izom társul. Barna félhosszú haját általában egy hajpánttal fogatja hátra, ami az emberben egy kicsit amolyan latin macsós benyomást kelt. A szemei is elég beszédesek, rengeteg fájdalmat és érzelmet lehet belőle kiolvasni. Azt hiszem ő egy olyan ember, aki a szavak helyett is inkább a tekintetével kommunikál. Mind emellett az ember azt hinné, hogy a hűvös jeges tekintet, mely a mogyoróbarna szempárból árad, valódi. Pedig nem így van! Csak egy álca, ami elmondása szerint már rengetegszer mentette meg őt értelmetlen összecsapásoktól. Mondjuk, ebben lehet valami, ámbár nehezen tudnám leírni, milyen is ez a tekintet.  Úgy vélem, ezt látni kell ahhoz, hogy az ember megismerje. Ennyi szerintem bőven elég róla. Most akkor jöhet a San Franciscoi kaland, és hogy valójában mit is keresek én itt, de mindezek előtt azt hiszem, lezuhanyozom, csakhogy felfrissüljek egy kicsit…”

1991. április 24. San Francisco este 23:20

„Visszatértem. Ez nagyon jól esett. Nos, miután elbeszélgettem kicsit Syonnal, úgy döntöttünk eljövünk ide. Nem tudom miért egyeztem bele, hogy elkísérem, de végülis, jobb dolgom úgysem akadt. Nagyon meglepett, mikor elmondta, hogy ő itt él, és az igazat megvallva, furcsállottam is egy kicsit. Vajon mit keresett akkor Washingtonban? Bár azt hiszem, ez nem sokat számít. Gyönyörű helyen lakik meg kell hagyni és elég csinos ez a lakás, nem úgy, mint az én kis kuckóm New Yorkban. Nem bántam meg, hogy hallgattam rá. Azonban nem mertem még beszélni neki az álmomról. Végülis alig pár napja ismerem csak. Ki tudja, hogy reagálna egy ilyen dologra…”

1991. április 25. San Francisco este 6:17

„Iszonyatosan fáradt vagyok és a fejem is majd szétrobban. Azt hiszem, ma nem leszek valami kellemes társaság. Megint rémálmom volt, de ez most valahogy teljesen más volt, mint az előző. Sötét volt, rettenetesen sötét. Hiába szólongattam bárkit is, csak a saját hangom válaszolt visszhangként, majd mikor feladtam minden reményt valaki elkapott hátulról, belelihegett a fülembe, majd egy határozott mozdulattal ellökött magától és én zuhanni kezdtem… Ekkor ébredtem fel. Nem tudom, mit jelentenek ezek az álmok, de ha így folytatódik tovább, előbb vagy utóbb beleőrülök…”

1991. április 27. San Francisco éjjel 0:29

„Nem bírom tovább, el kell mondanom valakinek, aki megért. Két napja nem tudok rendesen aludni, mert felriadok. A fejem csak úgy lüktet, azt hiszem, jobb lenne, ha ledőlnék kicsit, mert ez így nem lesz jobb sosem…”

1991. április 27. San Francisco este 7:41

„Nem sokat aludtam most sem, de a fejfájásom elmúlt. Megint felriadtam álmomból. Egyre fájdalmasabbak ezek az álmok, úgy érzem, belülről marcangolnak szét. Még mindig nem szóltam semmit Syonnak a dologról, de azt hiszem, holnap lehet, hogy megteszem…”

1991. április 28. San Francisco éjjel 0:50

„Semmi nem változott. Ismét rémálmom volt, egy újabb. Nem tudom miket mondtam vagy tettem, míg aludtam, de arra ébredtem, hogy Syon lefogott és szorosan magához ölelt…

-Ébredj fel Riku!

-Mi… mi történt? –tértem magamhoz hirtelen. Syon még mindig szorosan ölelt. Furcsa, de abban a pillanatban nagyon is jól esett.

-Álmodtál valamit, hangosan kiabáltál, valami érthetetlen nyelven és nekem úgy tűnt védekezel valami vagy valaki ellen…

-Már emlékszem…- mondtam halkan, s kezeimbe temettem arcom – Ne haragudj, kérlek, magam sem tudom mi ez az egész. Pár napja kezdődött és egyre rosszabb lett. Alig tudok aludni. Ha elalszom, előjönnek a rémálmok, viszont így ezt már nem bírom sokáig… - akadt meg a hangom egy pillanatra, s szememből egy apró könnycsepp indult útjára. Sose voltam érzékeny, de ezek a rémálmok teljesen megváltoztattak. Szégyelltem magam, hogy férfi létemre más valaki előtt sírok, de Syon közelsége valamilyen oknál fogva megnyugtató volt ezekben a percekben.

-Feküdj vissza – mondta lágyan és vállamra tette a kezét – itt leszek a másik szobába, ha újabb rémálmaid lennének.

Visszadőltem az ágyba és magamra húztam a takarót. Syon is indulni készült, ám ekkor megfogtam a karját… Nem tudom mi vezérelt, de…

-Nem maradnál itt, míg elalszom? - suttogtam halkan.

-Itt maradok, ha szeretnéd, - mosolygott – pihenj csak…

Ezek után hamar elaludtam. Nyugodt voltam, mert tudtam Syon mellettem van, ha mégis történne valami. Azon az éjszakán nem kínzott újabb rémálom…”

1991. április 29. San Francisco este 7:48

„Végre, azt hiszem sikerült kialudnom magam. Kedvem lenne kimozdulni valamerre. Azt hiszem meg kéne köszönnöm Syonnak a tegnap estét valahogy. De hogy? Ötlet esetleg? Na, mondd! Mire gondoltál? Ó, igen, ez nem hangzik rosszul. Nagyszerű, azt hiszem ez lesz az… Köszönöm! Imádlak! Rohanok is megkeresni Syont…”

1991. április 29. San Francisco éjjel 1:57

„Megjöttem! Ez tényleg nagyon jól esett. Remekül éreztem magam Syonnal. Elmeséltem neki a rémálmaimat és egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy végre valakinek beszélhetek róla. Igazából féltem, hogy fogja majd fogadni, de nem kellett volna aggódnom. Syon megígérte nekem, hogy kideríti, mit jelentenek ezek az álmok. Végre azt hiszem, nyugodtabban térhetek nyugovóra…”

1991. április 30. San Francisco éjjel 2:20

„Syon este hat fele ment el itthonról és csak nem rég ért haza. Nem tudom mit sikerült kiderítenie, de remélem, nem kell sokáig várom a válaszra. Vajon mit jelenthetnek ezek az álmok? És miért lesznek egyre és egyre csak rosszabbak? Már nagyon meg szeretném tudni… Valaki kopogtat… nagyon izgulok, remélem Syon jó hírekkel szolgál…”

1991. április 30. San Francisco este 11:42

„Fááááradt vagyoook… és nyűgős… Hát nem sokkal jutottunk előbbre Syonnal, de azt mondta talált valakit, aki talán tud nekem segíteni. Kezdek kicsit bizakodóbb lenni… Tudsz titkot tartani? Biztos? Akkor elmondok neked valamit, de ha bárkinek is kikotyogod… Mérges leszek és harapni fogok! Jól van, jól van, ne ijedj meg, csak viccelek… Gyere kicsit közelebb, félek, hogy valaki meghallja…

Mikor kint beszélgettünk, nem tudom miért, de nem tudtam levenni a szemem Syonról. Annyira nyugodt és kiegyensúlyozott volt. Én nem tudom mi ütött belém, de kedvem lett volna megcsókolni őt és mikor…

-Valami baj van Riku? – kérdezte aggódva – Nagyon elvörösödött az arcod…

-Semmi, jól vagyok, talán csak kicsit túl meleg van itt.

-Az lehet, megyek, kinyitok egy ablakot – mondta, majd elindult. Visszafele jövet leült mellém a kanapéra. Bevallom kicsit kényelmetlenül éreztem magam. Még sosem volt hozzám ilyen közel.

-Biztos jól vagy? – kérdezte.

-I… igen - mondtam neki kissé zavartan. Ekkor felém fordult és homlokomra tette a kezét. Jéghidegnek éreztem, de ugyanakkor jól esett. Még soha senki nem törődött velem így azelőtt.

-Nagyon meleg a tested – mondta miközben kezét becsúsztatta a pólóm alá.

-Lehet, hogy a fáradtságtól van. Nem igazán tudtam aludni az elmúlt napokban.

-Igen, ezt tudom. Menj, pihenj le, viszek neked egy vizes törölközőt.

Nagyon furcsa volt az egész, és nem értettem semmit. Miért kell az a vizes törölköző? Gondoltam magamban, de szót fogadtam. Tapasztaltabb volt, mint én és ezt el kellett ismernem. Nem sokkal az után, hogy bemásztam az ágyamba, ő is bejött és leült mellém. A vizes tálat, melyet a kezében tartott, az éjjeli szekrényre helyezte.

-Kérlek, vedd le a pólód, le kell hűteni kicsit a tested.

-Rendben – mondtam beleegyezően és levettem magamról a ruhadarabot. Syon a vízbe mártotta a törölközőt, gondosan kicsavarta, majd óvatosan elkezdte lemosni a vállam és a mellkasom.

-Mikor ittál utoljára?

-Talán két-három napja. Mióta, azok a rémálmok gyötörnek, nem tudok vérre gondolni.

-Bolond! – mondta könnyed hűvösséggel, de hangjában egy csepp haragot sem éreztem – Ha nem iszol naponta legalább egyszer, lebetegedsz és a végén úgy végzed, mint egy virág, melyet hagytak kiszáradni…

-Sajnálom…

-Ne kérj bocsánatot – mondta, majd kivillantak hófehér szemfogai és nem sokkal később már a csuklóján éktelenkedő sebet kínálta felém. Megfogtam azt és óvatosan inni kezdtem. Nagyon finom vére volt. Még sosem ízleltem ilyet azelőtt. Pár perccel később visszahúztam szemfogaim és elengedtem a kezét. Ő bezárta a sebet, mintha mi se történt volna, majd újra kezébe vette a törülközőt.

-Feküdj le, a tested így talán hamarabb megnyugszik – mosolygott, s tovább folytatta a mosdatást. Nem tudom mennyi idő telt el így néma csöndben, de szép lassan elfogott az álmosság és elaludtam. Még éreztem, ahogy hűs kezét a homlokomhoz érinti, majd elindult kifele a szobából és halkan suttogott nekem valamit, de már nem tudom mit.”

1991. május 1. San Francisco este 12:49

„Már rég aludtam ilyen jót, azt hiszem, ezt még párszor szívesen megismételném! Syon vajon mit csinálhat? Meg kellene kérdeznem tőle mit mondott éjjel. Szerinted mit gondolhat rólam? Annyira kedves volt velem. Ilyet még soha senki nem tett értem. Még a mesterem sem… Furcsa, de egyre inkább ragaszkodom Syonhoz. Remélem ebből nem lesz később gond…”

Folytatjuk...