1991. április 19. Washington, este 9:26

„Nem, eszedbe se jusson! Ne kérdezd, mert magam sem tudom, mit keresek itt.  Talán abban reménykedem, hogy itt majd nem kísért újra és újra az a rémes álom. Ne már! Most mért vagy ilyen? Igen te! Én itt kiöntöm neked szívem-lelkem, te meg képes lennél itt hagyni, csak, mert valamit nem árulok el, mert még magam sem értem? Na, ülj vissza és inkább figyelj. Köszönöm. Most megint pityergek, mint valami rossz gyerek. Ez részben a te hibád! Mért akartál elmenni innen? Most már mindegy, fő, hogy visszajöttél hozzám. Jó lenne, ha holnap kimozdulhatnék innen. Lehet meg is teszem, elvégre nem azért jöttem, hogy a falakat bámuljam. Válaszokat akarok! Találnom kellene valakit, aki megmagyaráz nekem mindent. Szerinted? Úgy vélem, ez a 150 év alvás nagyon megviselt. Keresnem kell valakit, aki segít nekem…”

1991. április 20. Washington, délután 5:29

„Jézus atya úr isten! Mért nem szóltál, hogy így festek? Ez rettenetes, mint valami rossz csöves! Így még csajozni sem lehet… Azt hiszem, mindjárt nekilátok, és kicsit ráncba szedem magam… Ráncba… ez jó… végülis közel 327 évesen (ha csak a vámpír éveim veszem) azért nem panaszkodhatok magamra. Se őszhajszál, se ráncok. Ezért érdemes „élni”! Elmentem szépítkezni! Addig ne leskelődj, majd a végeredmény lesz a lényeg!”

1991. április 20. Washington, délután 6:07

„Tá-dám! Nos? Hogy festek? Ja, igen, hisz te nem látod. Várj csak, mindjárt segítek neked, hogy elképzelj! Olyan 180 centi magas vagyok, 74 kiló. Nem panaszkodhatom elég jól kidolgozott a felső testem. Kockás has, szép izmok, kicsi egoista beütések. Oké, oké, folytatom tovább. Szóval, épp most nyírtam le a hajam, így most a hollófekete derékig érő loboncaimból sikerült egy félhosszú kuszaságot varázsolni. Meg kell hagyni, elég jól áll, mint aki nem fésülködött nem tudom mióta, de nekem így tetszik. Szerinted? Mind emellé extrém kék szem párosul, no meg persze az elmaradhatatlan „minden nőt leveszek a lábáról” mosoly. Ideje lenne már találnom valaki hozzám valót, de hát, ha egyszer senki se érdemel meg, mit tegyek? Na, azért most nehogy azt hidd, hogy én vagyok túl finnyás ilyen téren… Ne tagadd! Láttam, hogy ezt gondoltad… Az igazság az, hogy válogatós vagyok igen, mert csak olyat szeretnék magam mellé engedni, aki azért szeret, aki vagyok, nem pedig azért, mert az úri ficsúrt, vagy épp a szívdöglesztő egyéjszakás hapsit látja bennem. Ebből én már kinőttem. Büszke vagyok a kinézetemre, ezt el kell, hogy ismerjem, de nekem olyan valaki kell, aki gyengéd és megértő, és akivel én is az lehetek. Hülyeség mi?”

1991. április 21. Washington, délután 5:43

„Ismét itt vagyok! Már vártál igaz? Tudom én… Hát, a csajozás nem jött össze, viszont találtam valakit, aki talán tud nekem segíteni. Nem sok mindent tudok róla, sőt, igazából semmit. Azt hiszem, ezen hiányosságaimat pótolnom kell, ha máshogy nem is egy forró kávé társaságában…”

Folytatjuk...