Sweet dreams

A nap els� sugarai bevilágítottak az ablakon, mintha az elmúlt éjszaka legszebb pillanatait mosolyognák, s Sylen, hogy valamiképp védje álmait, fejére húzta a takarót. Nem akart felkelni, még nem, még egyszer álmodni akart…

…-Este várlak! - Sylen sóhajtott, s letette a telefont, hátrad�lt a padon, a fák leveleit figyelte. A nyári nap sugarai csillogtak a leveleken, megpróbálva utat törni maguknak. Lágy nyári szell� fújdogált, s megcirógatta a lány gyönyör� arcát. Sylen alig múlt tizennyolc, a városi gimnáziumba járt. A nyári szünet örömei azonban �t sem kerülték el. Alig egy éve ismerkedett meg Alannel. Nagyon szerették egymást. Alan fiatal és sármos üzletember volt, nem messze lakott Sylenékt�l. A fiú alig múlt huszonöt éves mégis remek sikereket ért el a t�zsdén. Igéz� mélykék szemeinek, csábos mosolyának és barna félhosszú hajának csak kevés n� tudott ellenállni. Alan rengeteg n�t megkaphatott és meg is kapott magának, de olyat, mint Sylen egyet sem tudhatott maga mögött. Imádta �t.

A lány nyújtózott egyet, majd felállt, szippantott egy jó mélyet a friss leveg�b�l és elindult haza.

Út közbe meg-megállt megbámulni egy-egy kirakatot, s közben a rá váró estén merengett. Az egyik kirakat el�tt kicsit hosszabban elid�zött, mikor a tükörképben Alan autóját látta megállni. Már fordult volna, hogy odafusson hozzá, mikor az autóból kiszállt egy sz�ke, hosszú hajú, jól ápolt és mer�ben csinos fiatal n�. Sylen nem mert megfordulni. Nem akart szembe találkozni Alannel most. Csak állt mereven a kirakat el�tt és az eseményeket figyelte. A sz�ke n� mondott valamit még a férfinak, majd elindult a ház felé, ahol álltak. Alan intett, beült az autóba és elhajtott.

Sylen összeszedte magát és tovább indult. Alig tíz perc alatt ért haza. Ledobta a kulcsot az asztalra, majd bement a fürd�szobába, hogy letusoljon. Ezek után a délutánja elég unalmasnak ígérkezett. Alig akart eltelni az id�, s Sylen várakozását az is nehezítette, hogy nem bírt másra gondolni csak a kora délutáni eseményekre.

Hat körül indult el otthonról. Becsukta maga mögött a kaput, felnézett az égre, sóhajtott és elindult Alanhoz. Húsz perc könnyed séta után ott állt a férfi háza el�tt. Becsöngetett. Ugyan volt kulcsa a lakáshoz, Sylen azonban mégis mindig csengetett, jelezvén ezzel a férfinak, hogy megjött. Ez valami hagyomány, netán babona lehetet nála, de Alant nem zavarta. Két rövidke csengetés után belépett az ajtón. Sötét volt. Az el�szobától a nappaliig gyertyákkal kirakott út vezetett, s friss rózsaszirmok hevertek mindenhol. A pici kis mécsesek lángjai csodálatos félhomályt biztosítottak, s egyik másikuk úgy ficánkolt a kanóc végén, mintha épp a bécsi kering�t táncolná. A szobából halk, melankolikus zene szólt. Sylen szíve majd kiugrott a helyér�l, de nem a boldogságtól, sokkal inkább a félelemt�l. – Tehát vége – gondolta magában – a ma este lesz az utolsó. Elindult hát az ösvényen.

A nappalihoz érve megpillantotta Alant, aki az ablak el�tt állt, s minden bizonnyal �t figyelte.

-Isten hozott kicsim – mosolygott a férfi, azon a már jól ismert ellenállhatatlan mosolyával, amivel n�k százait képes volt elcsábítani – Hiányoztál!

-Te is nekem – bújt hozzá Sylen.

-Tetszik a meglepetés?

-Meseszép – suttogta a lány.

-Nagyon szeretlek – mondta a férfi, majd gyengéden megcsókolta �t. Sylen szíve egyre hevesebben vert. Gondolatok százai cikáztak át az agyán, nem mert szólni, még nem.

Alan a kanapéhoz kísérte, majd mindketten leültek. A jégre h�tött pezsg� már be volt készítve. A férfi megfogta az üveget, kinyitotta, majd töltött mindkett�jüknek.

-Szeretlek téged kicsim, de…- mondta a férfi lágyan, Sylen keze remegni kezdett. � nem mert kezdeményezni, de Alan megtette helyette is az els� lépést.

-De? – tette az ártatlant, mert még mindig nem akart hinni se a fülének, se a szemének.

-Van itt valami, amit meg kell, hogy tudj! Rengeteg lánnyal volt már dolgom ezt te is tudod, de ilyennel, mint te még soha. Szeretlek és szeretek mindent, ami te magad vagy… A hajad, az illatod, a szemed, a mosolyod, a lelked, mindent…

-De most szakítani akarsz… - mondta ki elhaló hangon a lány, s lesütötte szemét. – Láttalak titeket délután… - Alan döbbenten nézte a lány arcát, majd elmosolyodott és kezével felemelte a lány állát, közelebb hajolt hozzá s csillogó szemekkel mosolyogva mondta:

-Hozzám jössz feleségül? – mosolygott és el�húzta a gy�r�t a farzsebéb�l.

-Én…-pirult el Sylen.

-Az a n� délután, akit láttál, az ékszerész volt.

-Én…olyan buta vagyok – mondta s egy könnycsepp gördült végig az arcán.

-Nem vagy az – felelte a férfi határozottan, majd megcsókolta Sylent.

-Hozzád megyek…Szeretlek! – mondta, s közben hagyta, hogy a férfi ujjára húzza a csinos kis ékszert, majd átkarolta �t és szenvedélyesen csókolni kezdte.

A férfi finoman hanyatt fektette a lányt, s lassan elkezdte kigombolni annak blúzát. Sylen lehunyta szemét, majd teljesen átadta magát a férfinak. Alan gyengéd csókokkal borította be a lány testét, s kezei gyönyör� felfedez� útra indultak egyre lejjebb haladva a bársonyos b�r adta kis ösvényen egyenesen lefelé a legszebb szentélyig. Azon az éjszakán újra egymáséi lettek.

…de hiába, a nap már túl er�sen sütött, s nem sokkal messzebbr�l meghallotta Alan hangját. Óvatosan kinyitotta a szemét, a férfi ott ült mellette, egy bögre forró kávét szorongatva és mosolygott. Sylen felült, ránézett kezére, a gy�r� melyet tegnap éjjel kapott csak úgy csillogott a napfényben. Hát mégsem álmodott…