Két nap telt el a vidámparkban történtek óta. Sheichi kicsit megnyugodott és ezt Aian is észrevette rajta. A fiú elég sokszor kereste ugyan Aian társaságát, de ez nem zavarta Aiant, Sheichi fontos volt neki és ez minden másnál többet ért számára. Ígyhát elhatározta, iskola után meglepi Sheichit valamivel, amit Sheichi talán sose felejt el.
Hétfő délután volt. A nap ragyogóan sütött, ahhoz képest, hogy már igen csak közeledett a november. A fiúk olyan fél négy fele léptek ki az iskola kapuján. Beültek az autóba, majd elhajtottak:
-Fordulj be a következő utcánál jobbra kérlek! - mondta Aian.
-Hova megyünk? - kérdezte Sheichi, de Aian nem válaszolt. nem sokkal később megérkeztek egy kis parkba. Sheichi elég régóta élt a városban ugyan, de ezt az eldugott kis parkot még ő sem ismerte.
-Miért jöttünk ide? - kérdezte.
-Nem tudtam mivel lepjelek meg, ezért úgy gondoltam idehozlak. Tudod Sheichi régen rengeteget jártam ide, egyedül. Ezt a helyet nagyon kevesen ismerik és ezáltal itt az ember kicsit kikapcsolódhat.- mondta majd kiszállt a kocsiból és elindult az egyik közeli pad felé. Sheichi követte őt. Nem messze onnan egy patak folydogált, s a késő délutáni nap fénye csodálatosan szikrázó fényekkel borította be a patakmedret. Aian leült a padra s nézte a vízen táncoló kis fénysugarakat. Sheichi leült mellé.
-Tudod, mióta velem vagy valami megváltozott bennem. Eddig nem éreztem, hogy bárkinek is fontos lennék és ez nem is hiányzott, de azóta, hogy újra találkoztunk napról napra jobban vágyom arra, hogy valaki törődjön velem, hogy igenis fontos legyek valakinek. - mondta Sheichi.
-Sheichi...én...
-Ne...-ült közelebb Sheichi és átkarolta Aiant- nem tartozol magyarázattal...-mondta halkan majd megcsókolta a fiú arcát.
-Órák teltek el néma csöndben, a nap is nyugovóra tért. A hideg októberi szél megcsapta a fiúk arcát. Sheichi fázni kezdett, ezért odabújt Aianhoz. Aian átkarolta a fiút és mosolygott.
-Azt hiszem ideje lenne indulnunk...-mondta s egy csókot nyomott a fiú fejére.
-De olyan szép itt minden, maradjunk még! - kérlelte Sheichi.
-Rendben, de csak egy kicsit, nem akarom, hogy újra beteg legyél...
Alig fél óra telt el így, Aian felállt Sheichi mellől. Ideje volt indulni. Sheichi is felállt, majd lassan elindultak a kocsi fele. Ekkor Aian megtorpant. Valami volt a levegőbe, valami, amit már korábban is érzett, de nem tudta mikor. Majd hirtelen feleszmélt. Az érzés mely most újra hatalmába kerítette, ugyan az az érzés volt, mint amit a vidámparkban is érzett.
-Sheichi, ne mozdulj mellőlem!
-Már megint?
-Igen, és valószínű ugyanazok, akik a vidámparkban is megtámadtak minket. Érzem az erejüket. Most sokkal erősebb, mint akkor volt. - mondta Aian aggódva, majd abban a pillanatban megjelent Kai és Sai.
-Nocsak, nocsak - vigyorgott Sai - a mi két kis varázshasználónk!
-Nem unjátok még? - kérdezte Sheichi.
-Unni? - hitetlenkedett Kai - Az egészből ezt élvezem a legjobban. - nevetett.
-Mit akartok már megint? - kérdezte Aian - A múltkori nem volt elég nektek? Újabb kudarcra vágytok?
-De elvagy szállva magadtól varázshasználó...A múltkori pusztán csak véletlenül történhetett, most nem fogunk hibázni! Kai!
-Harcmező kérés! Igazolt! A pokol mélye! Aktiválva! - kiáltotta a démon, majd a táj sziklás talajjá változott, s mindenhol forró láva bugyogott körülöttük.
-Hogy én ezt, hogy unom... - fintorgott Aian.
-Akkor hát kezdjük - mondta Sai.
-Égett szikla láva folyam, hívásomra jöjj hát mostan, mutassd meg erőd s öntsd formába e két bajkeverőt - kiáltotta Kai, majd lassan a körülöttük lévő láva kimosott egy hatalmas szikladarabot az egyik kőhalomból, mely egyenesen Sheichi felé kezdett repülni. Aian még időben ugrott félre, magával rántva Sheichit. A két démon hangosan nevetett.
-Nem rossz mi? - vigyorgott Sai.
-Ez a kavics? Ne nevettes...Jól vagy? - súgta oda Sheichinek miközben felsegítette őt. Sheichi bólintott.
-Ne akarj felidegesíteni varázshasználó!
-Jólvan jólvan...Sívár táj, lávafolyam, ádáz ellenségem hagy kárpótoljam, törd fel a talajt és jöjj elő, pusztuljon itt minden élő! Támadj! - kiáltott Aian, majd a föld mélyéről egy hatalmas lávasugár tört elő és a démonok felé száguldott.
-Vízbúra, védekezés! Aktiválva! - kiáltotta Kai, s vízbúrát vont magukköré. A láva hozzá érve azonnal kővédermedt, s csupán egy gőzfelhő maradt helyette.
-Úgy látom eddig döntetlen - mosolygott Aian.
-Szemét! - üvöltött Kai dühösen - Most figyelj varázshasználó! Tűzmélyéről kérlek téged hívásomra jelenj meg nékem, bontsd ki ádáz szárnyaid s meteor essővel pusztítsd el szánalmas kis ellenfeleid. - mormolta Kai, majd nem messze előtte egy tűzvörös szárnyú démon tört elő a földből. hatalmas szárnyai végén karmok éktelenkedtek, pofájából csorgott a nyál, s kivillantak hegyes fogai. Ekkor szárnyával csapkodni kezdett, majd ugyanekkor hirtelen apró kövek milliói száguldoztak a két fiú felé. Aian Sheichi elé ugrott.
-Föld pajzs! Aktiválva! - kiáltotta s egy hatalmas pajzs jelent meg előttük, visszaverve ezzel a köveket. - Ennyi lenne?
-Nana ne becsüld le az én kis drágaságomat! Ez csak a bemelegítés volt...-nevetett.
-Hát jó! Te ki a föld mélyén rejtezel, s lávából nyered életed jelenj meg előttem most hirtelen, bontsd ki hatalmas szárnyaid s mutasd meg ádáz karmaid! Támadás! - hangzott az ige, majd egy hatalmas sárkány jelent meg Aian feje fölött, kitárta szárnyait és támadni kezdett. Szája előtt lángokkal és kődarabokkal teli láva jelent meg, majd a sárkány kitárta pofáját és támadt. A láva és törmelék gömb egyenesen Sai fele száguldott, miközben Aian újabb igével indított támadást Kai ellen. Kai elhárította a támadást, mely ellene irányult, de Sait nem sikerült időben megvédenie. A démont elkapta a forró láva és kő törmelék, mely beterítette őt, majd megdermedt, a földhöz láncolva ezzel a démont.
-Ebből mostmár elég! - üvöltötte dühösen Kai. - Démon támadj újra! - kiáltotta, majd ismét kőzápor hult a két fiúra. Aian pajzsot vont magukköré és próbálta visszatartani a záport. Közben Kai újabb igébe kezdett. Majd a földből hatalmas láncok törtek elő, lerántva ezzel Sheichit a földre. A fiú égető fájdalmat érzett ott ahol a lánc hozzáért.
-Reflektálj! - kiáltotta Aian, majd a kőzápor visszahullt a démonra ezzel megsemmisítve őt. - Sárkány! Lávagömb! - indította el az ellentámadást. A sárkány ismét kinyitotta pofáját, s egy hatalmas lávagömböt indított Kai felé.
-Vízbúra! Védekezés! Sziklatüskék előre! - üvöltötte a démon. A láva melyet a sárkány kilőtt eltalálta Kait, majd Sait is megsebesítette. A sziklatüskék azonban elpusztították a sárkányt, s az egyik átdöfte Aian jobb vállát. Aian felüvöltött.
-Lávanyilak előre! - kiáltotta még megmaradt erejével Aian, s ezernyi tüzes nyilat küldött a démonra. Kai ismét vesztett. A harcmező eltűnt. Aian térdre zuhant, vállából szivárgott a vér. Sheichi sérülése nem tűnt komolynak, de a fiú az éles fájdalom következtében eszméletét vesztette. Kai dühös volt. Az ölébe vette Sai eszméletlen testét, majd elindult.
-Mi van démon? Most nincs semmi hozzáfűzni valód? - kérdezte Aian nehézkesen. A démon hátranézett.
-Köszönöm neked varázshasználó! Megmutattad a gyengéimet! - mondta majd egyátjárót nyitott és beleveszett a sötétségbe. Aian odavánszorgott Sheichihez, felkarolta a fiút és elindult vele a kocsihoz, rettenetesen fájt a válla, de valahogy ki kellett tartania. Beült a kocsiba, majd elhajtott haza...

Ezalatt Kaito rejtekhelyén.
-Uram! A két varázshasználó erősebb, mint ahogy azt gondoltuk! - hajolt meg Kaito előtt Kai és Sai.
-Szóval ismét kudarcot vallottatok?
-Sajnálom uram, nem tudtunk mit tenni, túl erősek voltak! - mentegetőzött Sai.
-Erre nincs szükségem! - mordult fel Kaito - Kudarcot vallottatok és ez nekem elég... Tudjátok mi jár a kudarcért nemde?
-Kérlek uram adj még egy esélyt! - könyörgött Kai mindhiába.
-Még egy esélyt? Kétszer volt lehetőségetek elpusztítani őket! Nem ment... Itt az ideje, hogy távozzatok innen, ti szánalmas férgek! - mondta ridegen, majd felemelte kezét s egy mozdulattal porrá égette a két démont. Kai és Sai hatalmas kínok közepette váltak semmivé:
-Sajnálom Sai...-hallatszott még utoljára Kai hangja, majd ő is eltűnt.
-Seyun!
-Igen gazdám?
-Rajtad a sor, ne okozz nekem csalódást!
-Nem fogok uram! - hajolt meg a félszárnyú angyal Kaito előtt...

Késő este volt. Aian alig bírta felvonszolni magát az emeletre Sheichivel a hátán. Belépett a nappaliba, majd a kanapéra fektette a fiút. Óvatosan lehúzta róla az inget. A seb teljesen eltűnt a fiú karjáról. Aian megnyugodott. Kiment a konyhába, hogy kötszert keressen. Ekkor Sheichi magához tért és őt szólította:
-Aian!
-Mi történt? - vánszorgott az ajtóba Aian.
-Jól érzed magad? - kérdezte aggódva Sheichi.
-Hát...azt hiszem...túlélem - mosolygott fájdalmas arccal Aian. Sheichi odament hozzá, majd átkarolta és a kanapéhoz vezette. Aian eldőlt a kanapén.
-Mutasd azt a sebet. - mondta Sheichi ellentmondást nem tűrő hangon, majd óvatosan lehámozta a fiúról az inget. - Ez nagyon csúnya. - mondta Sheichi, majd kiszaladt a konyhába egy tál vízért és rongyért. Óvatosan letörölgette a vért a seb környékéről, majd felé helyezte a kezét. - Ne mozogj...- behúnyta a szemét...Erősen koncentrált, de hiába, túl fáradt volt, és szervezete rengeteg energiát használt fel, hogy meggyógyítsa önmagát. Sheichi a fáradtságtól és az erőlködéstől megszédült. Aian fogta meg a fiút, nehogy a földre zuhanjon.
-Hagyd csak...-mondta gyengéden.
-De, meg kell, hogy gyógyítsalak...-mondta nehézkesen Sheichi.
-Nem kell, csak kötözd be és maradj itt velem.
-Rendben. - mondta a fiú, majd óvatosan bekötözte Aian sebét. Kivitte a tálat és visszament a nappaliba a fiú mellé.
-Sheichi...-fogta meg Aian a kezét- Köszönöm neked. Köszönöm, hogy itt vagy mellettem. - mondta, majd a kimerültségtől álomba merült. Sheichi hozott neki egy takarót betakarta a fiút, majd csókot lehelt az arcára.
-Aludj csak, többé nem hagylak én sem magadra téged! - mondta, majd beült a fotelba, feltette lábát a puffra és ő is álomba merült.