5. rész: A kihívás

Hetek teltek el Kaito első nagyobb támadása óta. Azóta semmi sem zavarta meg Sheichi és Aian nyugalmát, így a fiúk kicsit pihenhettek.

Hűvös októberi szél fújt. A fákon már nem sok levél maradt. Az ősz rohamosan közeledett a vége felé. Szerda volt. A fiúk épp matek órán ültek, mikor az iskolai hangosbemondó megszólalt:

„Kedves diákok és tanárok! Mint tudjátok pénteken kerül megrendezésre iskolánkban az idei Diáknap! Ez úton szeretném bejelenteni, hogy a rengeteg programunk mellett idén egy új kihívással is készültünk. Célunk az, hogy megtaláljuk iskolánk legjobb párosát. A további részleteket megtaláljátok szünetben a plakátokon és a kihelyezett szórólapokon! További jó munkát!”

A diákok lelkesedve fogadták a hírt és alig várták, hogy vége legyen az órának. Nem sokkal később eljött a várva várt pillanat. Kicsengettek. Sheichi és Aian nem kapkodták el a dolgokat, összepakolták a holmijukat, majd szép lassan kisétáltak a tanteremből. Óriási nyüzsgés volt a folyosókon. Mindenki a plakátokat akarta olvasni. Sheichi ekkor észrevett egy narancssárga lapot a földön, felvette. Egy szórólap volt az. Gondosan végigolvasta, majd átnyújtotta Aiannak:

-Nos mit gondolsz?

-Nem hangzik rosszul! Lehet megkéne próbálni nekünk is…

-Lehet…

Sheichi és Aian nem foglalkoztak tovább a plakátokkal, egyenesen kisétáltak az iskolából. Aian Kaito első támadása után Sheichihez költözött. Így legalább egyikük se volt egyedül, és egymást is könnyebben megvédhették, ha szükség volt rá. Az együttélés ugyan nem ment eleinte gördülékenyen, de hát hamar megszokták egymás jelenlétét.

Sheichi lépett be elsőnek a lakásba. Fáradtan dobta le a kocsikulcsot az előszobaszekrényre, majd levette a cipőjét, belebújt papcsába és kiült a teraszra, hogy rágyújtson. Nem sokkal később Aian is csatlakozott hozzá. Egy bögre meleg kávét tolva a fiú elé.

-Elég elgyötörtnek tűnsz! – pillantott a fiúra Aian.

-Csak fáradt vagyok!

-Értem.

-Talán nem hiszel nekem? – nézett rá kérdően Sheichi.

-Deee…

-Meggyőző… -fintorgott.

-Talán nem hiszel nekem? – kérdezett vissz Aian, majd mindketten hangos nevetésben törtek ki.

Esteledett. Az eget néhány kisebb felhő borította be és a lvegő is hűlni kezdett. Aian összeszedte a két bögrét és bement, nem sokkal később Sheichi is követte. Leült a kanapéra és bekapcsolta a tévét.

-Gondolkoztál már a Kihíváson?- kérdezte Sheichi.

-Persze!

-És?

-Végülis, megpróbálhatnánk, jó lesz kikapcsolódni kicsit – vigyorgott Aian.

-Akkor holnap kitöltök egy jelentkezési lapot- mondta Sheichi csak úgy magának.

Aian leült a kanapéra a fiú mellé. Épp a hírek mentek a tévében. Aiant nem igazán kötötte le a műsor, így rögtön tovább is kapcsolt. Pr csatornával arrébb úgy tűnt, sikerült találnia egy értelmes filmet. Rögvest kényelembe is helyezte magát.

-Nem dőlsz el? – kérdezte Aian.

-Már nem azért, de négy éves koromra már megtanultam ám ülni.

-Hülye! – vigyorgott Aian. – Na gyere, helyezd magad te is kényelembe – mondta s egy párnát rakott maga mellé. Sheichi végigdőlt a kanapén, s fejét a párnára hajtotta. A film, amit néztek elég izgalmasra sikeredett. Sheichi úgy döntött kimegy iszik egy pohár vizet, ám amikor fel akart állni a kanapéról hirtelen megszédült és visszaesett. Aian aggódva kapta el őt.

-Jól vagy? – kérdezte.

-Igen, csak kicsit megszédültem.

-Maradj, hozok vizet! – mondta majd kiszaladt a konyhába egy pohár hidegvízért – Tessék! Nézz ide… Nem vagy lázas? Tűz forró a homlokod! – mondta miközben kezét Sheihi homlokára tette. –Van lázmérőd?

-Valahol az előszoba szekrény fiókjában találsz egyet.

- Megkeresem, addig feküdj le! – mondta aggódva Aian, majd kiment és előhalászta a lázmérőt. Odaadta Sheichinek. Tíz perc elteltével a fiú megnézte azt. – Nem csodálom, hogy szédülsz, 39,7et mutat jelenleg. Hozok hidegvizes borogatást meg egy takarót neked!

Aian kiszaladt a fürdőbe, hozott egy vizes törülközőt, majd megkérte Sheicit, vegye le a felsőjét. A fiú kicsit pironkodva ugyan, de megszabadult polójától. Aian gondosan körécsavarta a törülközőt, majd betakarta őt. Kimászott a konyhába, hogy találjon valami lázcsillapítót. Szerencséje volt, már csak két pirula maradt a dobozban. Kivett egyet, majd bevitte azt Sheichinek. Nem sokkal később a fiú álomba merült. Aian leült a közeli fotelba és onnan figyelte barátját, nem sokkal később azonban őt is elnyomta az álom.

Másnap reggel, Sheichi keltette Aiant, egy forró kávéval a kezében. Ugyan Aiannak volt némi kifogása az ellen, hogy Sheichi iskolába menjen, de nem tudott mit tenni, így belediktálta az utolsó lázcsillapítót a fiúba és elindultak az iskolába. Sheichi jobban érezte magát és ezt látta Aian is, de azért a biztonság kedvéért odafigyelt a fiúra. Sheichi kitöltötte a jelentkezési lapot, s már izgatottan várta a pénteket. A mai napon elég hamar végeztek, hazafele Aian még beugrott a gyógyszertárba lázcsillapítóért. A két fiú vidáman lépett be a lakásba. Sheichi Aian utasítására azonnal bevetette magát az ágyába, majd bekapcsolta a tévét és betette a lázmérőt is. Aian hozott neki egy bögre forró teát, majd megnézte a hőmérőt. 38,5. Még mindig magasnak találta Sheichi testhőmérsékletét, így újabb adag lázcsillapítót diktált a fiúba, majd jól betakarta.

-Ha nem megy lejebb a lázad kénytelen leszek orvost hívni hozzád. – mondta aggódva.

-Holnapra elmúlik – mosolygott Aianra Sheichi, majd behunyta a szemét és elaludt. Aian még egy darabig ott ült mellette, majd adott egy puszit a fiú forró homlokára és elindult a szobájába lefeküdni. Hajnal három lehetett már mikor Sheichi felébredt, szomjas volt. Elindult a konyhába egy pohár vízért, ám az ajtónál rosszul lett, lábai remegtek és alig bírta magát megtartani. Valahogy még elbotorkált Aian szobájához, megállt az ajtóba és nehézkesen szólongatni kezdte a fiút.

-Ai..Aian… kérlek, nem érzem jól magam!-Aian felriadt és odaszaladt a fiúhoz. Még időben, Sheichi abban a pillanatban összeesett. Teste forró volt a láztól. Aian ölbe vette őt és elindult vele a fürdőszobába. Megengedte a kádat hidegvízzel, levetkőztette a fiút, majd óvatosan belefektette őt. Sheichi nem sokkal később magához tért. Aian ott ült mellette a kád szélén és mosolygott. A fiút a hidegvíztől már teljesen kirázta a hideg. Aian segített neki kiszállni a kádból, majd bekísérte a szobába, s ismét lzat mért a fiúnak. 37,5. Még adott egy tablettát a fiúnak majd betakarta őt ismét és megvárta amíg Sheichi elalszik. Hajnal öt fele járt az idő, Aian kimnt a konyhába és feltett egy kávét főni. A maradék kávét kitöltötte magának, megmelegítette, majd kiült a teraszra és rágyújtott. Nagyon agódott Sheichiért. Elhatározta, másnap ha törik ha szakad elviszi őt egy orvoshoz.

Reggel Sheichi kipihenten ébredt. Aian még gyorsan megmérte a lázát, s örömmel konstatálta, hogy csak egy enyhe hőemelkedése van a fiúnak. Ámbár semmit nem bízott a véletlenre, így a jól bevált lázcsillapítót újra a fiú kezébe nyomta. Nem sokkal fél nyolc előtt kiléptek a lakásból és elindultak az iskolába.

Péntek volt, Sheichi izgatottan várta a Diáknap megnyitóját, hogy végre megküzdhessen a többiekkel a „Legjobb páros” címéért. A mai nap nem volt olyan formális, mint eddig, a diákok többsége csak egy melegítőt viselt. pontban nyolckor az igazgató ünnepélyes beszéd kíséretében megnyitotta az idei Diáknapot, majd bejelentette, hogy a Kihívás kilenckor kezdődik, s a jelentkezőket a tornaterem előtt várják szeretettel. Sheichi felpattant a székéből és már indult is a tornateremhez. Aian alig győzte utolérni, s kicsit aggódva nézte a fiút. Belegondolt az elmúlt pár napba és eszébe jutott, hogy talán valahogy le kéne beszélnie erről a fiút, de nem tudta, ránézett Sheichire, aki szinte repdesett a boldogságtól, hogy részt vehessen a Kihíváson. Aiannak nem maradt más választása. A fiúval tartott.

Kilenckor eldördült a startpisztoly. A párok pedig megindultak a tanárok által megadott útvonalon. Az első cél az iskola épületének tetjén volt. A korláthoz egy lufi volt erősítve, az ide érkező leggyorsabb párnak le kellett oldani a lufit, majd a sorszámukat bediktálni az ott álló tanárnak. Sheichiék nyerték ezt a csatát, és már rohantak is a következő célhoz. Nem volt sok előnyük, de az épp elégnek tűn ahhoz, hogy a második akadályt is sikerrel vegyék. Az útvonal terv szerint már csak két akadály volt hátra. A harmadik akadálynál egy borítékot kellett megtalálniuk, amit valahol a második emeleti matematika teremben rejtettek el. A két fiú felszaladt a lépcsőkön és berontott a terembe.

-Tű a szénakazalban – jegyezte meg halkan Aian. Sheichi nekilátott a keresésnek, már több páros is odaértez idő alatt és ők is nekiálltak keresgélni.

-Aian, ha levél lennél hova bújnál? – kérdezte a fiú.

-Háát… - nézett körbe Aian a teremben, majd felpillantott az egyik lámpára és meglátta –Oda! –súgta oda Sheichinek, a fiú egy széket tett az egyik padra, majd felmászott és leszedte a levelet. Gyorsan ránézett az útmutatóra és megindult a pince felé. A terv szerint a pincében kell megtalálniuk azt a tanárt aki átveszi a levelet, majd egy válaszlevéllel vissza küldi őket a kiinduló ponthoz, a tornateremhez. Ha ezt teljesítik ők lesznek a „Legjobb páros” az iskolában…

Beléptek a pinceajtón, sötét volt és nehéz dohos szag terjengett odabent. Aian a kapcsolót kereste de nem tlálta

-Talán a másik falon lesz-mutatott maga elé Sheichi. Át botorkáltak a másik oldalra, de ott se találták a kapcslót. Bementek hát a következő ajtón. Épphogy beléptek rajta az ajtó bezáródott mögöttük, majd hirtelen a teremben felkapcsolódott a villany. Aian és Sheichi megtorpant. A terem túloldalán egy alak állt. Nem mozdult, a fiúk nem tudták ki vagy épp mi lehet, a fény csak a koromfekete ruhát világította meg, amit épp viselt. Aian közelebb lépett. Az alak még mindig nem mozdult. Sheichit kirázta a hideg verejték. Nem mert mozdulni. Aian még közelebb lépett. Még mindig semmi reakció nem volt a másik fél részéről. Már alig volt köztük pár lépés, mikor Aian megtorpant, ekkor az alak egy hirtelen mozdulattal rávetette magát a fiúra. Aian próbált védekezni, de nem volt ideje egy varázslatra sem, ígyhát próbálta távol tartani magától a démont, aki vadul igyekezett őt megsebesíteni. Sheichit elkapta ismét a rosszullét, de ki kellett tartani, maga miatt is és Aian miatt is. Megidézett egy lángnyelvet, majd a démonra lőtt. Aian kiszabadult a szörny szorításából és ő is belekezdett egy igébe. Amint az utolsó mondat is elhagyta ajkait, hatalmas fénygömb indult útjára kezei közül, ezzel elpusztítva a szörnyet. Sheichi odaszaladt Aianhoz, a vágás- melyet a démon ejtett Aian karján- nem volt súlyos, így a fiú összeszedte az erejét és begyógyította azt. Aian felkelt a földről:

-Azt hiszem mára ennyi izgalom bőven elég volt, keressük meg végre azt a tanárt és menjünk innen amilyen gyorsan csak lehet.

-Rendben-bólintott Sheichi. Pár teremmel arébb megtalálták a férfit. Gyorsan átvették tőle a levelet és már indultak is a tornateremhez. Elsőként értek oda. Átadták a borítékot és végre kifújták magukat. Miközben Aian bediktálta a nevüket és osztályukat az egyik tanárnak, Sheichit ismét elkapta a rosszullét és összeesett. Aian épphogy el tudta őt kapni…

Sheichi egy szobában tért magához. Az orvosiban voltak, Aian ott ült az ágya mellett és figyelte a fiút.

-Már azt hittem nem térsz magadhoz… - mosolygott.

-Mi történt?

-Összeestél, a lázad ismét felment 39 fokra, idehoztunk be, az iskola orvosi szobájába. A doktor úr adott neked egy injekciót ami lejebb vitte valamelyest a lázad, de azt mondta, hétvégén szigorúan csak ágyban fekvés jár neked.

-Értem… Ne haragudj!

-Ugyan mért tenném?

-Mert csak nyűg vagyok, folyton csak aggódnod kell miattam…

-Ne beszélj szamárságokat – térdelt mellé Aian és megfogta a kezét. – A legjobb barátom vagy és ez többet ér nekem mindennél, no meg nem utolsó sorban van egy remek kis trófeánk. – kacsintott egyet, majd egy csókot lehelt a fiú homlokára…

Írta: Yuki Eiri